A Pesti Srácok oldal ráakadt egy facebook beszélgetésre, azt felhangosította, minek kapcsán egy egyetemi docenst elbocsátottak az állásából. Két irányba lehet elindulni. Az egyik, hogy gyűjtsük össze a facebook közösségi médián megjelent botrányos megnyilvánulásokat. Persze csak a közéleti emberek érdekesek, kiknek felelősséget kell vállalniuk a szavaikért. Legrémesebbek valószínűleg a politikusok volnának, abban a szférában gyakran elszakad a cérna, ráadásul igen védettek is, mert bármit szoktak volt mondani, a saját tábor örül, a másik pedig csak nyilvánosságban cikizheti. Ez rendben is van így, a politikus kapjon nagyobb szólásszabadságot, támadják őket is rendesen, és vívja meg mindegyik a maga harcát nyilvános terepen. Ne jelentgessék fel egymást. (Jogi korlátok itt is lehetnek, pl. holokauszt tagadás. Ezért Ausztriában azonnali letartóztatás jár, nálunk nem. Ld. David Irving esetét.) Sajnos ezek a politikusok nem látják, hogy durvaságukkal, trágárságukkal, szexizmusukkal stb. lovat adnak a közbeszéd lesüllyedésére. (Manapság a Trump-ok így válnak világpolitikai tényezőkké. Lássuk be, nem a jómodoruk repíti fel őket a csúcsra.) Vannak aztán nem politikusok, akik az állásukat veszítették el a közösségi média szereplés miatt. Ezek is gyűjthetők volnának. Ilyen a most felhozott eset, de ilyen volt egy állami médiában dolgozó története is. Készült a gyerekcsatorna, ő megosztotta azt a tudását a facén, hogy ezen mi várható, és másnap már ki is rúgták. A nevére nem emlékszünk.
Van egy másik irány, ami feldolgozható. A mi történetünkben ugyanis a fókusz irányulhat a Pesti Srácokra. Milyen esetekben viselkednek hasonlóképp a médiumok, elkövetnek-e hibát, és mi rajzolódik ki itt? Az első ebbe a típusba sorolható eset a Tilos Rádióé. Valaki karácsonykor (Barango, ki utóbb azt mondta elnézést, nincs mentsége) a Tilosban a keresztények pusztulását kívánta. Az akkori ORTT ezt elfogadhatatlannak tartotta, és mivel halmozta a Tilos a szalonképtelen megnyilvánulásokat, a büntetés akár a frekvencia elvétele is lehetett volna. Az akkori eset érdekessége nem is az volt, hogy alternatív fiatalember félrészegen butaságokat beszélt, hanem, hogy rácsapott az országos média, felhangosította, és így lett belőle igazi botrány. Az 5-6 emberből, aki hallgatta a Tilos Rádiót karácsony este, az egyik nem egy átlag lelkes alternatív fiatal volt, hanem valaki olyan, aki csak azért hallgatta hivatalból, hogy rajta kaphassa a rádiót egy hibán és feljelenthesse. Hónapok óta dolgozhattak a projekten, ami teljes sikerrel járt, végre elkapták a rádiót. A motiváció politikai jellegű volt, talán a Magyar Nemzet írt aztán hosszú felháborodott cikket, és ebből lett aztán országos botrány, ez után kellett lépnie az ORTT-nek.
A mostani eset hasonló, de mégis annyiban más, hogy valószínűleg nem egy ember figyelte az oktató működését, hanem már jóval több. Nem az étert kellett hallgatnia egyenesben a lelkes feljelentőnek, hanem a közösségi média nyilvános felületein szörfölhetett, keresgélhetett. Innentől kezdve viszont minden ugyanaz, a botrány országossá vált, a következmények emiatt elkerülhetetlenek voltak, a zajban nem tűnhetett el az eset. Pedig a facebookon ma sokkal nagyobb a zaj, mint hajdan az éterben volt.
Kezdjük elfelejteni a médiaetikai szabályokat, ezért aztán nem találunk a történetben semmi különöset. Hiszen 1. a mondottakért, melyek nyilvánosságban hangzanak el felelős mindenki, különösképp, ha valaki közszereplő, 2. a médiának az a dolga, hogy megtalálja az elfogadhatatlant, a félreérthetőt, a normasértőt.
Ez igaz, de vajon dolga-e a médiának, a vadászat? A hozzá közel álló politikai oldal előnybejuttatása érdekében a másik oldal kitartó figyelmű kutatása, levadászása? Ez esetben nem politikai tevékenységet végez-e? (Barango-t is ha jól emlékszünk egy Jobbikos figyelte 2004 karácsony estéjén.) A médiaetikai szabály úgy szól, hogy az újságíró szándéka nem lehet a járulékos mellékkövetkezmény elérése. Járulékos mellékkövetkezmény az elbocsátás, megszégyenítés, kirúgás stb. Ezek a politikai küzdelmekben nem járulékosak, ezek célok, és a politikában nem etikátlan, de az újságírásban igen.
Nem véletlen védekezik az illető oktató, hogy mitől hiteles egy olyan média, mely akár diáklányok szoknyája alá is befotóz politikai lejáratási célból?
Magyar Médiafogyasztók Egyesülete 