Kell-e nekünk állami hírtelevízió

newstvA Népszabadság szerint 2015 újdonsága az állami hírtelevízió lesz. A lap ezt azonnal a címében is minősíti: “propaganda tévé”. Arra a kérdésre, hogy kell-e ez nekünk, ha a társadalom által fizetendő költségek felől nézzük, biztos, hogy azt mondanánk: aligha. De ezt mondaná a közvélemény a jelenlegi M1-re is. A demokrácia viszont drága dolog, és ha nem közgazdasági oldalról nézzük, akkor a válasz már más.

Nem kell, mondhatná a demokrata, mert a tájékozódás sokszínűségét az állami hírtelevízió tovább torzítaná, így aztán az állampolgárok téves információk alapján hoznák meg a választásokon döntéseiket. Kell, mondaná a másik demokrata (e mellett fogunk érvelni), mert tiszta víz kerülne a pohárba. Jobban tudnánk, hogy ami ott jelenik meg, azt a kormány üzeni. Nem kell mondaná a harmadik, mert egyáltalán semmilyen állami médiára nincs szükség. Egy fejlett demokráciában nem állami, hanem piaci hírtévék vannak, az európai modellben pedig ez egészül ki a közszolgálatival.

S itt álljunk meg. Valóban, ideális esetben a közszolgálati média a BBC pártatlansági elveit követi, és gazdaságilag sincs kiszolgáltatva az államnak. Volt ilyen médiumunk, 1996-tól 2010-ig. Sokra aligha tartották ezt az állampolgárok, mert nem tüntettek érte mikor elvették tőlük.

Sokra nem tartották a politikai pártok sem, mert 2008-ban egy olyan médiatörvény-tervezetet támogatott a pártok delegáltjaiból álló grémium, mely a közszolgálati médiát felosztotta volna az MSZP és a Fidesz között. Érthetetlen módon nem tiltakoztak ez ellen a kis pártok delegáltjai sem, sőt, a kereskedelmi szférát sem igen zavarta. (A szélesebb pártnyilvánosság viszont már elutasította.)

2010-ben aztán megszületett az új médiatörvény, mely közvetett módon, de a kormányzat hatáskörébe vonta (a felügyelet, a vezetők kinevezése és a pénz elosztása tekintetében is) az addig közszolgálatinak tartott médiumokat, így voltaképp államosította.

Ezt vázolnunk kellett, mielőtt rátérhetünk arra a kérdésre, kell-e állami hírtévé, az embereknek? Ha már amúgy is államiak az államiak, lássuk be, egy állami hírtévé csak a meglévő modell átszervezését jelenti. Ez pedig inkább tisztítja az erőviszonyokat.

Az egymással versengő médiumok – legyenek azok akár hírtevékenységűek – nem a józan belátás okán szerveződtek és szerveződnek etikussá, hanem az erőviszonyok és a kölcsönös egymás ellenőrzése útján. Ideális az volna, ha ezek között a közszolgálati hírmédium egy nyugodt szakmai sziget volna, de ha nincs így…

Látni kell azt is, hogy a Népszabadság jelzője “propagandatévé” épp azért túlzó, mert riogat. Valójában a propagandatévé létrehozása magában rejti azt a kockázatot, hogy senki sem nézi, amennyiben az túlzottan is propagandisztikus. Márpedig a propagandisztikus kockázatvállalás legmagasabb foka, ha valaki kiírja a fejlécére, hogy ő milyen lobbiérdekeket kíván szolgálni. Az állami hírtévé ugyanakkor állandó kritika tárgyává válik/vált, és minden hibája rászáll a kormányzatra.

A rendszer – ha az a demokrácia szabad, és más fórumoknak is utat enged, azaz demokratikus – önmagát kezdi szabályozni.

Érdekes, hogy a cikk szerint épp azért kívánják létrehozni az állami hírcsatornát, mert kicsúszott a kormányzat kezéből több médium fölötti befolyásolás. De épp mert több médium van, demokratikus nyilvánosság jön létre.

Szebb volna persze egy nem lobbiérdekektől szabdalt médiavilág, szebb volna egy közszolgálati modell, de nem ebbe, hanem a versengő, egymást kontrolláló helyzet felé mozdul a nyilvánosság.

Innen nézve, a realitásokat is tudomásul véve, a médiafogyasztóknak nincs oka arra, hogy bármit is temessenek, de arra sincs, hogy örüljenek. Egyszerűen csak azt kell tennünk most is, mint mindig, hogy tudatosan, több forrásból tájékozódunk. Az állami hírtelevízió se fogja átmosni senki agyát, megkönnyíti viszont a kormány üzenetének közvetítését, melyre pedig, ha így látja jónak és hatékonynak, joga van. (Ha ez nem tetszik a népnek, akkor legközelebb egy olyan társaságot juttat hatalomra, mely az állami hírtévét megszüntetését ígéri, és az így felszabadult pénzt a szegénység felszámolására szánja.)

A XX. században az állami hírtévé lett volna a legkevésbé hatékony, és legkevésbé modern módszer, de a frekvenciagazdagságban a korábbiakban atavisztikusnak számító megoldások újra napirendre kerülhetnek, és nem csak nálunk, de akár a legfejlettebb demokráciákban is.

Zsolt Péter