A szólásszabadság határainak egységesítési fontossága a Charlie Hebdo merénylet után

parizs

A Charlie Hebdo elleni sajnálatos terrorista merénylet több szálon indítja meg a gondolkodást. Az egyik ezek közül a szólásszabadság határainak kérdése. Aki a téma nemzetközi összehasonlító szakirodalmával foglalkozott már az tudja, hogy nagyon széles a skála.

Az egyik végponton az van, hogy bármit le lehet írni, el lehet mondani, lehet uszítani is – feltéve, hogy nincs közvetlen veszélye az uszítás hatására bekövetkező tettlegességnek. A másik oldalon a legkülönbözőbb témák büntetendők, ilyen például a rasszizmus, a holokauszt tagadás, a saját nemzet szimbólumainak gyalázása, vagy éppenséggel – ez hungaricum! – a többség gyalázása.

Sajnos nincs egységes határmegvonás a nyugati civilizációkban, minden ország elvárja, hogy a nála letelepedők alkalmazkodjanak az ott lévő szabályokhoz. Az Eu tagországai között ami az egyik országban tiltott, az a másikban sajtószabadság elleni intézkedésnek számít.  Most látjuk majd milyen jó volna, ha kialakítanánk egységes nyugati civilizációs szabályokat. Nem azt mondom, hogy azoknak aztán kőbevésettnek kellene lennie, akinek nem tetszik, az érveljen a szigorítás vagy az enyhítés mellett, ha áthágja a játékszabályokat és így akar provokálni, vállalja érte a felelősséget a bíróságon stb. A szabályokat mindig lehessen alakítani, de megváltoztatásuk erőszakos kikényszerítése sose legyen mód.

Nem tudom ugyanakkor, hogy a terrorista eszközök alkalmazása okoz-e majd bármiféle szabálymódosítást. Bármi előfordulhat: semmi, szigorítás, enyhítés, egységesülés. Mindez általában annak a kérdése, hogyan reagálnak majd az erőszakra a Nyugaton: félelemmel, önszabályozással, vagy újabb karikatúra-provokációkkal, és azok még szabadabb engedélyeztetésével. Ez most még nem látható.

Tudjuk persze, hogy a terroristáknak mindegy mibe kötnek bele, de ettől még a szent emberek és szimbólumok sértése sértés a normális vallási közösségek számára is. Nem a terroristákra, hanem a vallási közösségekre lehet tekintettel, egy másfajta szabályozás. Hogy mi a szent és mi nem, azt azonban a többség számára csak az állam mondhatja meg, és mivel az Eu a vallási semlegesség pártján van – a franciák pedig különösképp élen járnak ezen a téren – nem valószínű, hogy bármelyik vallás szentjét állami védelemmel ruháznák fel.

A fentiek miatt félresikerült a felvonuláson résztvevő méltóságok cikizése. Miért vehettek részt, hogy jönnek ők ahhoz, hogy demonstráljanak a szólásszabadság mellett, és hasonló, a magyar miniszterelnökre vonatkozó kérdések sem aktuálisak most. (Ettől persze még nem egy öröm, hogy kik között említettek minket.) Nem idevaló érvek ezek, mert a szólásszabadság kérdései változatosak, mert nem az államfők tehetnek arról, hogy nincsenek még egységes szólászsabadság határmegvonások az Eu-ban, s végül az Elysée-palota válasza is jogos: a baj nagyobb. Ld. itt.