Segítség, médiát fogyaszt a gyerek!

Semmi gáz, mindenkivel előfordul néha az ilyesmi, ráadásul immár az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) nemrég frissített irányelveire is támaszkodhatunk a kérdésben. A “Gyerekek, serdülők és a média” címet viselő dokumentum szerint a médiafogyasztás önmagában egyetlen egészségügyi problémának sem vezető oka az Egyesült Államokban, de túlzásba vitele összefügg az elhízással, az alváshiánnyal, az iskolai problémákkal, az agresszióval és egyéb viselkedési zavarokkal. Pozitívumok is vannak azért. A proszociális jellegű médiatartalmak például segíthetnek a gyerekeknek a tanulásban, empátiára, faji és etnikai toleranciára nevelhetnek és hatékonyan alkalmazhatóak számos interperszonális készség elsajátítása, fejlesztése során.

A teljes cikket a soulbook.blog.hu-n olvashatjátok!

Hirtelen felindulásból elkövetett törvényalkotás a videóhamisításról

Új Btk-passzus szerint egy évet kaphat az, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít.

Felejtsük el, hogy eredetileg a gondatlanságból való közzétételt akarták büntetni, mert az abszurd lett volna. Az sem igaz, hogy eredetileg az lett volna a törvényhozó taktikája, hogy valami igen kétséges elképzeléssel kezd, hogy aztán egy enyhébbet átvihessen. Nem volt taktika, csak hirtelen felindulás (bajai videó).

paragraph

Az első, és kézenfekvő probléma a megszavazott törvénnyel, hogy a készítőt csak akkor volna szabad büntetni, ha a rosszindulat vezérli. Hamis videó készíthető azzal a szándékkal is, hogy a készítő azt hiszi, az információk birtokában az igazságot közvetíti. Például a svéd közszolgálati televízió Magyarországot negatív színben feltüntető anyaga a valóság meghamisítása a mi olvasatunkban, de ettől még a készítőjét nem lehet börtönbe csukni.

A második probléma, hogy a rosszindulat is lehet engedélyezhető, amennyiben az elkészített anyagról világosan látszik, hogy az egy művészi konstrukció, az egy vélemény, az egy parabola, szatíra stb. Ha valaki kiírja vagy bemondja, hogy a most következők nem a valóságot ábrázolják, hanem egy képzeletbeli, tehát hamisított helyzetet, lehet akár rosszindulatú is. Larry Flint esete idevág. Egy konzervatív képviselőről írott abszurd állításokat tartalmazó cikk íróját a legfelsőbb bíróság azzal az indokkal mentette fel, hogy a politikusnak többet kell elviselni, és hogy az állítások hamis volta világos lehetett mindenki számára.

A két érv hatására – feltéve, ha ezeket elfogadjuk – máris úgy kéne módosítanunk, hogy aki mások becsületének csorbítására alkalmas olyan videót készít, amiről azt lehet hinni, hogy a valóságot tartalmazza, azaz megtévesztő, és ráadásul ezt rosszindulatúan teszi, nos ekkor lehet elítélni.

Hogy a megtéveszthetőség határa hol van? Ennek eldöntése már legyen a bíróság dolga, noha nem könnyű kérdésről van szó, mert pl. Orson Welles rádiójátéka megtévesztő volt, de aligha gondoljuk, hogy emiatt börtönbe kellett volna kerülnie. Belép még a művészi szabadság is, mint alapjog, mely nem korlátozható. (Ld. a Hitler-videókat.)

A Btk. következő passzusa, hogy aki ezt közzéteszi, az két évet kaphat, aki pedig nagy nyilvánosság számára teszi elérhetővé, az hármat. (A kettő közti határ meghúzása sem egyszerű.) Azzal, hogy a gondatlanságból történő közzététel büntethetősége kikerült, talán azt is jelenti, hogy aki gondatlanságból teszi ezt, az épp hogy nem büntethető. De akkor jó volna, ha ez valamiképp megfogalmazásra is kerülne. Így ugyanis továbbra is aggódhatnak a blogozók és a szerkesztőségek. Viszont, ha ez bekerülne, mindig lehetne hivatkozni rá, és elég ritkán fordulna elő, hogy valakivel szemben bizonyítható volna a közzététel szándékossága.

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy Cohn Bendit hirtelen távozását egy helyszínről, amely nem volt valós, hiszen a valóságban részletes választ adott egy kényes kérdésre, tekinthetjük-e hamisított, valótlan tartalmú, egy ember becsületét sértő, rosszindulattól vezérelt képfelvétel készítésének. Mert ha igen, akkor itt már három évet kéne ülnie az illetékeseknek. Itt pedig nem csak azon érdemes elgondolkozni, hogy a jogállam mindenkire érvényes szankciókat szab ki, és a hírhamisítás kockázata egyenes arányban nő az újságírói alkalmazkodással, de arról is, hogy a büntetés mértéke nem irreálisan magas-e?

Az írás eredeti változata a nol. hu-n és a 2013.11.14-i Népszabadságban olvasható.