Zsolt Péter nyilatkozatai a Népszabadság-ügyben

okopolisz4

Volt egyesületünk volt elnökének aktuális nyilatkozatait és cikkét kigyűjtöttük. Egyikben sem a kormányzattal foglalkozik, a kérdést szakmai szinten kezeli és a közös pontokra mutat rá, melyek függetlenek lehetnek a pártpreferenciáktól. Van ahol meg országhatáron kívülre viszi az elemzés szintjét.

rádiós interjú linkje: http://meltanyossag.hu/node/5011

Lapnyilatkozat: http://168ora.hu/itt-vannak-pecinak/

Saját cikk: http://24.hu/poszt-itt/2016/10/12/a-nepszabadsaggal-valo-szolidaritast-nem-a-szakmai-etika-mozgatja/

 

A Népszabadság után

wayback

Szolidaritást vállalunk mindazokkal, akik rendszeres vagy alkalmi fogyasztói voltak a Népszabadságnak. Továbbá felismerve azt, hogy az egész nemzet lett megkárosítva azzal, hogy a nol archívumot barbár módon kikapcsolták, a következő javaslatot tesszük, és kérjük ezt mindazok támogassák, akik egyetértenek vele. Véleményünk szerint ezt kötelessége is támogatni minden jelentősebb szervezetnek, s nem csak szolidaritásból vagy a magyar közösség érdekében, de saját jól felfogott érdekében is, hiszen másképp vele is megtörténhet ugyan ez.

Úgy véljük nincs az rendben, hogy a magyarok kollektív tudatához tartozó, vitákat és elemzéseket tartalmazó felületét egy külföldi befektető saját kénye-kedve szerint megsemmisíthet.

Az információszabadság, és a tájékozódási jogokból kiindulva olyan törvényalkotást tartanánk szükségesnek, amely elvenné a hasonló cselekvésektől a kedvét a pénzügyi befektetőknek. Egy portfólió bármilyen okból történő megtisztítása természetesen a befektető joga és lehetősége. De ahogy köteles példányt kell a Széchenyi Könyvtárnak küldeni nyomdai termékek esetében, úgy egy digitálisan létrejött tudásbázis is ma már hasonló értéket képvisel.

A magyar nemzet polgárai számára külön pénzbe kerül, hogy a könyvtárak újra digitalizálják a kinyomtatott anyagokat. Külön pénzbe kerül, hogy a neten jelenleg még előkaparható Népszabadság digitális nyomait újra kimentsék, összerakják. Ld. itt: http://web.archive.org/web/*/nol.hu

A költségek legyenek ráterhelve a vállalkozóra. Szülessék egy olyan jogszabály, amely a pénzügyi befektetőt arra kötelezi, hogy a “megtisztított portfóliója” eladása utáni nyereségének valahány százalékát (a százalék mértékét döntse el a magyar parlament) fizesse ki az Országos Széchenyi Könyvtárnak, mely ebből a pénzből rekonstruálja a digitális archívumot.

Az információs társadalomban a digitális tudást illessék meg ugyanazok a jogok, mint amelyeket az elmúlt századokban a a printelt médiát és a nyomdai termékeket megillették. Vegye el a törvény a kedvét külföldi és hazai pénzügyi befektetőknek attól, hogy szórakozzanak a magyar nép kollektív tudásával. Ezt a jogszabályt adjuk ajándékul a világ más országainak, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe, mint amibe mi kerültünk Pecina úr és vállalkozásának jóvoltából.

2016 október 2. elé

hatizsak

A népszavazásról való tájékoztatás abban az értelemben, hogy miről is szavazunk nem történt meg. Teljes tájékozatlanságunk tetézi, hogy az állami média inkább propagandaszereplő, mint pro és kontra érveket bemutató. Pedig, hogy miről is szavazunk az igen egyszerűen összefoglalható, a fontosabb érvek rövid mondatokban leírhatók, ahogy a következmények is. Ld. pl. itt: http://elniveresen.hu/nepszavazas-3/

Üzenjük Brüsszelnek, hogy a menekült sportolók szerepeltetéséről mi nem szeretnénk tudni. Pláne, ha hősök.

mardini

A társadalmi célú reklám nem társadalmi, hanem politikai. Társadalmi célú az, ami a cigiről vagy a mellrákról szól, ami pozitív célzatú. A népszavazás nem vitatott kérdésekről szól, mert Brüsszel üzeneteit nem látjuk a plakátokon. A közszolgálati tv nem közszolgálati, hanem állami. A sportközvetítés az olimpiáról pedig nem sportszerű mert a menekült sportolók teljesítményét elfelejtették kommentálni.

Vagyis Magyarországon nem társadalmi célú hirdetésekkel, nem érdemi népszavazásra készülünk, melyek körüli szempontokat nem tisztességesen versenyeztetnek nem közszolgálati de közpénzből fenntartott felületeken, és ezeken nem ismerhetünk meg fantasztikus sorsokat és olyan teljesítményeket melyek előtt meg kellene hajolnunk.

http://kettosmerce.blog.hu/2016/08/06/direkt_kihagytak_az_olimpia_magyar_kozvetitesebol_a_menekult_uszonot

Lejáratni akar és közben nem szándékoltan is etikátlan – RTL

2016. július 26. esti Híradó – Azon már fenn se akadunk, hogy érződik a híradókban a szándék és a manipuláció. Ezúttal a kormányzathoz igazodó tisztasági alkalmazottakat igyekeztek lejáratni, akik azonnal letakarítják a kormánynak kellemetlen graffitiket, ám máshoz nem képesek eljutni.

A híradó bemutatta a Lánchidon éktelenkedő csúnyaságot, majd a már eltüntetett “Orbán Viktor egy geci” graffitik fényképét, melyek csak egy napig voltak láthatók. A baj ezzel úgy gondoljuk a következő:

A graffitizőknek az RTL  kedvet csinál azzal, hogy a kevés ideig és kevés helyen látható képet hirtelen a tömegkommunikációban megsokszorozta. A jelentéktelen eseményt így jelentőssé tette.

Az RTL – mint említettük – eredeti Híradója sem etikus, mert valószínűleg nem az objektivitásra törekvés, hanem a lejáratás motiválta. De ezt felhánytorgatni a mai médiaviszonyok közt már fölösleges finnyásság. A járulékos következményekkel viszont számolnia kell, és erről a lejárató igyekezete közben megfeledkezett.

 

Ungár Klárának Magyarországon mindent szabad?

unger

Ha mindent nem is, de annak jogi következménye nincs, ha egy politikusra itthon azt mondja, hogy homoszexuális. A TASZ ezúttal téved amikor azért helyesli a bírói ítéletet, mert végre társadalmi szinten enyhíti a homoszexuálisokkal szembeni előítéletet. A TASZ ezúttal egy liberális csapdába esik mely szerint a legfőbb jó az, ha a homoszexualitás mint szó nem válik szitokszóvá, mert maga a homoszexualitás sem az. Ungár Klára beszólásának semmi köze a homoszexualitáshoz.

Ha nem homályosítja el elménket a társadalmi elkötelezettség a homoszexualitásról, hanem a dolgot azon a szinten kezeljük ahová tartozik, akkor ez egy olyan kérdés ami arról szól, hogy egy közszereplővel szemben hol húzzuk meg a megsértődés jogosságát.

A jog mondhatja azt, hogy akit megsértettek és van lehetősége megvédeni magát annak nincs szüksége jogi támogatásra. Jogi támogatás annak kell, aki erre az önvédelemre nem képes. Ha például egy kisebbséget mocskolnak, a kérdés csak az, hogy a kisebbség – legyen az néger vagy zsidó vagy ír stb. – van-e oly szervezett, rendelkezik-e olyan lehetőségekkel, hogy visszaválaszoljon.

Egy kormánypolitikus mindig rendelkezik ilyen lehetőségekkel. E tekintetben tehát nincs probléma, de nem azért mert a homoszexuális jelző épp olyan mint ha valakit barna hajúnak nevezünk. Engedtessék meg, hogy ezt az érintett maga döntse el. Cirano nem tűrte, hogy nagyorrúnak nevezzék, pedig történetesen neki tényleg nagy orra volt.

A tényállítás vagy az vélemény állítás nem elhanyagolható kérdés. A vélemény szabad, tehát ha valakinek az a véleménye X politikusról, hogy egy mocskos szemétláda, akkor lehet, hogy a magyar bíróság emiatt megvédi, pedig nem kéne (Tényállítás éppenséggel válhat olyan abszurddá, hogy mindenki véleményként kezeli, tehát nem a szavakhoz kell ragaszkodnunk itt sem).

Általában azonban mondhatjuk azt, hogy ha olyan tényt közlök valakiről ami nem állja meg a helyét, akkor bizony már rázósabb a helyzet. De még itt sincs vége a megítélhetőségnek. Két út áll előttünk. Közszereplő-e az illető vagy nem? S ha közszereplő a tényállítás megint két út: róla szándékosan rosszindulatú volt-e az állítás vagy sem?

Ha nem közszereplő valaki, de téves dolgot állítottak róla akár akaratlanul is, a közlő kártérítsen. Ez egyszerű dolog. Ha viszont közszereplő, akkor lehessen róla jóhiszeműen kombinálni. Ha erre nem volna mód, akkor minden állításunk mellé nyomozóhatóság kéne, és már így is eléggé elszálltak a politikusaink, hátha még soha semmit nem lehetne megírni róluk amit ugyan tudunk, de bizonyítani nem tudnánk. A tévedés jogát tehát meg kell adni a nyilvánosságnak.

Bizonyára van aki felismeri ebben a New York Times-szabályt, mely úgy szól, hogy a magánember akkor tud pert nyerni a sajtó ellen, ha bizonyítani tudja annak pontatlanságát, a közszereplőnek viszont bizonyítani kell tudni a szándékos rosszindulatot is.

Mit is jelent a fenti szabály – már ha alkalmazni akarnánk – ebben az esetben? Vizsgálnunk azt kéne, hogy Ungár Klára mondata provokatív és rosszindulatú volt-e? Ha igen, akkor még a leg liberálisabb joggyakorlatú és szólásszabadságra kényes Amerikában is elítélnék.

Lehet, hogy még ez esetben sem könnyű bizonyítani a szándékos rosszindulatot. Az bizonyítható, hogy ez egy hamis tényállítás, de mivel nem magánembert érint hanem politikust ez lényegtelen.

Legjobb lett volna nem jogi útra terelni a kérdést, de ha már így történt hiányoljuk a fenti szempontok átgondolását a per során.

A MÚOSZ zavara Juhász ügyben

juhasz

A két fél tudta egymásról, hogy politikai ellenfelek – mondja az Etikai Bizottság – Kunfalvi Nóra nem követett el etikai vétséget. A civil ember nem érti, hogy mi van. Eddig úgy tudtuk, hogyha az újságíró meg a politikus ha nem is szereti egymást, az nem azért van, mert az újságíró is mindenki által tudottan politikus.

Ezen az abszurditáson alapszik az etikusok állásfoglalása, s nem érdemes belebonyolodnunk a későbbi precíz és alapos kutatásaikba. Nem hajolunk meg amellett az érv mellett sem, hogy a bizottság csak a tévében leadott anyagot elemezte, ellenben Juhász Péter orvul felvette az egészet.

Ha a bizottság jogi lett volna, akkor az érvelés helyt állhatna, a jog ugyanis elég szűk körben mozog, de az etikai kérdések a szándékokat is nézik. Márpedig a mi riporterünknek a szándéka az volt, hogy Juhász Pétert elkapja. (Ezt Juhász felvételeiből tudjuk.) A mi újságíró nőnket egyáltalán nem érdekelte az igazság, vagyis az, hogy Juhász végül is miből fizeti ki az albérletét.Miután erre választ kapott, még tovább rugózott a témán. (Ezt a rosszindulatszándékát meg innen tudjuk.)

Amikor az újságíró kitalál magának egy sztorit, mely szerint egy politikus csak gazember lehet, és kiderül hogy legalábbis abban a témában téved amiben vádolja, akkor azt illik tudomásul venni. Semmilyen lejárató kampány nem tartozik az etikus újságírói hivatáshoz, bármennyire is sok ilyennel találkozunk.Minden ilyen újságírók általi kilövési próbálkozás eleve etikátlan.

A tények felderítése vagy a saját fixa ideám hangoztatása két attitűd. Az első az újságíróé, a második lehet a politikusé. Ha az újságírónk fixa ideáit követi, akkor maga is politikus, de ha politikus, nem lehet etikus újságíró.  A politikusnak és az újságírónak is van etikai területe, a kettő közt van különbség, más-más a cél, az elvárás, a szerep.

Egészen elképesztő, hogy épp az etikai bizottság jogászkodik, hogy nincs tisztában az alapvető tézisekkel, hogy tulajdonképp értékzavart a gondolkodásmódja. Azt persze nem tudjuk, hogy a MÚOSZ elnöksége, mely nem volt képes az “etikusok” állásfoglalását lenyelni, miért is nem maradt csöndben. Lehet, hogy nekik magasabban vannak a szakmai etikai érzékeik, de az is lehet, hogy ők csak Juhásszal szimpatizálnak, és úgy gondolják, igaza van Juhásznak, hogy az újságíró nőnek nem az ő életformáját, hanem Orbánét és a köreit kéne vizsgálnia.

Hát ebben sajnos nincs igaza Juhásznak, aki meg erős hangon oktatta ki az álújságírót – mondjuk így, mert most már az etikai bizottság meggyőzött minket arról, hogy voltaképp a nő politikai ellenfél volt. Juhász azt magyarázta, miért kéne mások vagyonosodására rákérdezni, és nem az ő életformájára.

Engedtessék meg, hogy az övére is rákérdezzenek. Mi nézők hadd tudjuk meg azt is, hogyan vergődik ő a Rózsadombon.

Vége a tényfeltáró kurzusnak a Corvinuson

kunfalviKunfalvi Nóra problémája sok újságíró problémája. A szerkesztőség kitalál egy sztorit egy eseményből, és megpróbálja megcsinálni. Sokszor különböző nyomás hatására kerekedik a sztori, valakik érdekeit szolgálják, ideológiailag terheltek stb. Az ő esetében nagyszerűnek látszott, ha tényfeltárásként rászállnak Juhász Péterre. Van, amikor a probléma csak annyi, hogy az újságíró nagyon nagyot akar durrantani a nyilvánosságban, van, amikor meg akar felelni a megbízónak. Ne gondoljuk, hogy ez csak magyar médiaetikai probléma, a legfejlettebb demokráciák is szenvednek ettől. Nálunk nem maradt következmények nélkül, de csak a felsőoktatás világában. A médiánk már rettenetesen fertőzött.

Ami az egyetemi szférát illeti gyanítjuk, hogy a tényfeltáró kurzusában, hogy Wisinger István tematikája fölé került a neve, abban még ártatlan is. És külön érdekes, hogy magát a kurzust szöntették meg, a tényfeltárás tanítása vált áldozatává a történetnek, pedig az aztán a legkevésbé tehet arról, hogy néhányan nem tudják azt tanítani, művelni.

http://oktatas.atlatszo.hu/2016/03/24/nem-tartjak-meg-tobbe-a-tv2-riporterenek-kurzusat-a-corvinuson/